Company.hu
Linkgyûjtemény - Statisztika/Internet használók |
|
|
-
- 1 milliárd internetező 2005-ben- Az IDC becslése szerint 2005-re a Föld lakosságának 15 százaléka, közel 1milliárd ember használja majd az internetet. Az előrejelzés szerint a nagyszámú felhasználónak köszönhetően az e-kereskedelem forgalma ekkorra elérheti az 5 trillió dollárt.
- 2001-ben 50 százalékkal fog nőni- az internetet használók száma. Az internetszolgáltatók szerint az internethez jelenleg Magyarországon 850 ezren férnek hozzá, azaz ennyi ember kapcsolódik munkahelyről, iskolából, otthonról összesen a világhálóra. Egy év alatt a hozzáférők számának 50%-os növekedésére számítanak, és ennél is kissé gyorsabb bővülést prognosztizálnak az internet-előfizetők számában.
- 2005-ben egymilliárdan használhatják a netet- Habár az elmúlt év felemás eredményeket hozott, az internet további térhódítása elkerülhetetlennek látszik. 2005-ben így csaknem 1 milliárd ember lóg majd a világhálón, miközben az e-kereskedelem volumene eléri majd az 5000 milliárd dollárt - állítja az IDC amerikai piacelemzo cég.
- A francia internetezők fele családanya- A világhálót használó franciák nagyjából fele (48,3 %-a) családanya, míg az internetezok között a legtöbb no Nagy-Britanniában (ez a százalék 61,5) és az USA-ban(52,2 %) található - állítja a szörfözok szokásait kutató francia NetValue Intézet tanulmánya.A francia internetezők fele családanya
- A magyar internet demográfiája- A magyar internetezők médiahasználati szokásait, életstílus és demográfiai jellemzőit vizsgáló kutatás során 77 honlap látogatóiról készítettek felmérést. Ennek alapján a weblapok demográfiai szegmentációját mutató térképet rajzoltak. Az elmúlt egy évben jelentősen megugrott az otthoni internetezők aránya - derül ki a TGI Magyarország és a Net Research Center által készített felmérésből.
- A magyar internetpiac 2000-2001- A HÍF "Hírközléspiaci helyzetkép 2000-2001" című tanulmánya szerint a magyarországi internethasználók száma még jelentősen elmarad a nyugati világ felhasználói arányai mögött: a háztartások 7%-ában található internetcsatlakozással ellátott számítógép, 2001. szeptemberében a felnőtt lakosság 18%-a (mintegy 1,48 millió fő) fért hozzá az internethez.
- A magyarok kétnaponta látogatják a világhálót- A magyarországi internethasználat intenzitása vetekszik a nyugat-európaiéval, mivel a felhasználók többsége átlagosan minden második nap csatlakozik a világhálóra, s az egy alkalomra jutó átlagos internetezési idő eléri a 31 percet - közölte Székely László, a MASMI Hungary Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója.
- A nethasználat még nem érte el a kritikus tömeget- Két felmérés is szinte ugyanazt az értéket mutatja a hazai internethasználat elterjedtségével kapcsolatban. A NetSurvey 16,3 százalékra, a Kód Gazdaság- és Médiakutató Intézet 16 százalékra becsüli a hazai internet-hozzáférés arányát. Utóbbi kutatás megállapítja: az elemzok szerint az internethasználat aránya még nem érte el a "kritikus tömeget", azt az arányt, amely kedvezoen befolyásolja a társadalmi, üzleti folyamatokat. Az elemzok év végére az otthoni internet-hozzáférések számának duplázódását várják.
- Az ITU legfrisebb adatai Cseh-, Lengyel- és Magyarországról- Egymillió cseh állampolgár (kevesebb, mint az ország lakosságának 10 százaléka) használta az internetet 2000-ben - derül a Nemzetközi Telekommunikációs Unió (ITU) legfrissebb adataiból. Ugyanezen forrás szerint 2,8 millió lengyel (7,24%) és 715 ezer magyar (7,05%) honpolgár kapcsolódott a világhálóra a tavalyi év során. Csehországban 100 lakosra 12 PC jut, hazánkban ez a szám 8,5, Lengyelországban kevesebb, mint 7.
- Az Internet felhasználóinak megoszlása országonként- Az Ipsos-Reid közvélemény- és piackutató cég felmérése szerint 2000. végén mintegy 350 millió aktív internetezo volt a világszerte, vagyis a világ népességének mintegy 5,83 százaléka, a felnott korú népesség közel 10 százaléka használja heti rendszerességgel a világhálót.
- Az Internet szolgáltatások lakossági piacának alakulása- A KÓD piackutató cég 2001. áprilisi felvétele szerint a felnőtt lakosság 16%-a (és a háztartások 6%-a) fér hozzá valamilyen módon a világhálóhoz. Az eltelt egy évben elsősorban az otthoni és a munkahelyi elérések száma bővült. Kedvező hatással voltak az Internet penetrációjára az ősszel debütált ingyenes szolgáltatók.
- Az amerikaiak 56 százaléka használja a hálót- A 2000. év második felében 16 millióval nőtt az amerikai internethasználók száma, s ezzel 104 millió amerikai polgár van "bedrótozva", ami azt jelenti, hogy Amerika felnőtt lakosságának 56 százaléka rendelkezik internet hozzáféréssel. A vizsgálat másik fontos adata, hogy a 18 év alatti online felhasználók száma 30 millió, vagyis a 12-17 éves korcsoport internet elérése 73 százalékos.
- Az európaiak 225 százalékkal több idot töltenek online mint tavaly- A Jupiter MMXi felmérése szerint az Európai internet felhasználók a tavalyi évhez képest havonta 225 százalékkal több idot töltenek el online. A legnagyobb Európai internetpiacokon a legjelentosebb az interneten töltött ido növekedése, így az Egyesült Királyságban 94%-kal, Franciaországban 225%-kal és végül Németországban 226%-kal nott havi átlagban az internetre fordított ido. E szerint egy átlagos német felhasználó több mint 13 órát tölt online egy hónapban, egy átlagos spanyol illetve norvég felhasználó több mint 9 órát, míg egy olasz 8 órát havonta.
- Az információs társadalom kiépülése érdeklődés hiányában elmarad- A számítógéphiány mellett az érdeklődés hiánya a legjelentősebb oka annak, ha valaki nem használja az internetet. Magyarországon a lakosság döntő többsége, pontosan 83 százaléka egyáltalán nem szörfözik a világhálón. A World Internet Project magyarországi kutatásának eredményei szerint ennek két legfontosabb oka a számítógéppel való ellátottság és az internet iránti érdeklődés hiánya.
- Az internethasználat világszerte- A dán háztartások 52,2%-a rendelkezik internethozzáféréssel, USA követi őt 52%-kal, majd Szingapúr és Taiwan 47,4 és 41,6 százalékkal áll a NetValue piackutató cég tanulmányában. - ANGOL NYELVŰ
- British eDemographics- While the gaps are shrinking, most internet users in the UK are young, rich and male. Analyst Nevin Cohen logs in to the National UK Statistics Office.
- CyberScope Hungary felmérés- A magyar internet történetének egyik legnagyobb szabású felmérése zajlott 2001. február 5-18. között. Az online népszámlálásnak is nevezett CyberScope Hungary felmérés során 7011 internet-használó válaszolt a Marketing Centrum Országos Piackutató Intézet kérdéseire. Az internetes népszámlálásban 25 nagyobb vagy speciális szolgáltatásokat nyújtó weboldal vett részt. A kérdoív a magyar netpolgárok társadalmi-demográfiai megoszlásáról és internethasználati szokásokról tartalmazott kérdéseket.
- Dinamikusan növekszik az internetezok száma- A Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) 2001 márciusában közzétett jelentése szerint 2000 végén már a világ 214 országa rendelkezett internetkapcsolattal. A múlt évben Földünkön 84 millióval növekedett - és így elérte a 315 milliót - az internetezok száma. Ez azt jelenti, hogy a világ lakosainak mintegy 5%-a képes online kapcsolatra (a fejlett országokban átlagosan az emberek egyharmada, míg a fejlodo országokban a lakosságnak átlag kevesebb mint 2%-a).
- Egyre több időt töltünk a hálón- A NetSurvey Internet-kutató Intézet legfrissebb adatai szerint nemcsak bővül az internetezők köre, hanem erősödik is az internet felhasználás mértéke.
- Egyre változatosabb a hálózathasználók összetétele- A hálózathasználók táborát kezdetben a fiatalok, a tehetősebbek, és az iskolázottabbak alkották. Ma azonban egyre több kevésbé jómódú és iskolázott felhasználó kapcsolódik a hálózatra. Az idősebb polgárok és a háztartásbeliek körében szintén rohamosan nő az internethasználat.
- European Web Usage Rises to 30 Percent- Nearly one in three Europeans uses the Internet regularly, nearly twice as many as a year earlier, but manic price competition has left Internet providers in poor health and they offer weak services, a report found on Tuesday.
- Gyorsan emelkedik az internetező nők száma- A világhálói női felhasználóinak számra jóval gyorsabb ütemben emelkedik, mint a férfi internetezőké. A Nielsen/Netratings piackutató cég által készített jelentés szerint tavaly decemberre a női internetezők száma 9 százalékos növekedéssel 55 millióra nőtt a megelőz évhez képest.
- Gyorsan növekszik az internet-felhasználók száma Európában- Az internet penetráció mértéke az Európai Unió háztarásaiban 55 százalékkal nott 2000 márciusa és októbere között, áll az Európai Bizottság jelentésében. A nagy sávszélességu hozzáférés ugyanakkor a szolgáltatás magas árai miatt nem tud megfelelo ütemben terjedni Európában. 2000 március és október között az internetpenetráció aránya a 15 tagország háztartásaiban 18 százalékról 28 százalékra növekedett. Az EU 375 millió polgárából az internet felhasználók aránya így 40 százalékra emelkedett.
- Half A Billion People Online- The Internet population is approaching half a billion people worldwide, according to figures released today by the Nielsen/NetRatings Internet measurement service. And, for all those beleaguered PC manufacturers, that number contain some good news.
- INTERNETKUTATÓ-INTÉZETET NYIT AZ OXFORD EGYETEM- Az Oxford Egyetem kutatóintézet alapított, ahol az internetet és annak a társadalomra gyakorolt hatásait fogják vizsgálni. Az intézmény létrejöttét összesen 15 millió fonttal támogatta egy magánalapítvány és a brit kormány.
- Idősebb felhasználók szokásai -angol nyelven- 4 millió 65 évnél idosebb amerikai állampolgár használja jelenleg az Internetet, email-eket küld családtagjainak, és fontos információkat keres, állítja a Pew Internet Project legújabb jelentése. Gyakran keresnek egészséggel kapcsolatos információkat. A legtöbb felhasználó ebben a csoportban csak rövid ideje használja a Netet, sokuk gyerekeik vagy unokáik hatására kapcsolódtak fel először. Elsődleges felhasználási célok a csoport körében: email használat, hobbi információk keresése, pénzügyi információk keresése, hírek olvasása és tájékozódás az időjárásról.
- Majdnem minden ötödik felnőtt rendelkezik számítógéppel- Magyarországon 1 600 000-en rendelkeznek számítógéppel, és ez az arány a felnőtt lakosság 19 százalékának felel meg. Nagyarányú a fejlődés, hiszen például 1996-ban még csak 11 százaléknyit ért el a számítógéppel rendelkezők aránya, állapította meg a GfK Hungária Piackutató Intézet és a Szonda Ipsos közös piackutatása, a felnőtt lakosságot reprezentáló 12 600 fő személyes megkérdezése alapján.
- Marketing Centrum - budapesti "szörftérkép- A Marketing Centrum legfrissebb kutatásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy a magyar internetezők hogyan látogatnak el új honlapokra, van-e stabil "honlapútvonal", amit a világhálóra lépve bejárnak.
- Men versus Women: How They're Different (on the Web)- According to Web monitoring firms, the majority of Web citizens are now women, but are their Web surfing and content habits the same as men's habits? CI's primary research surveys reveal that men and women often use the Web differently-understanding those differences could be critical to the survival of Web content publishers.
- Minden ötödik ifjú internetezik rendszeresen- A 15-29 év közöttiek közül 423 ezer fiatal, a korosztály mintegy 20 százaléka használja rendszeresen az Internetet egy februári reprezentatív felmérés szerint - közölte az Ifjúsági és Sportminisztérium vezetője pénteken Budapesten.
- Minden ötödik magyar hozzáfér a nethez még az idén?- Magyarországon jelenleg 210 ezer otthoni internetcsatlakozás van, s a háztartások 150 ezer újat terveznek a közeljövőben. Az első negyedévhez képest az otthoni internetkapcsolatok száma 80 ezerrel, vagyis több mint 60 százalékkal bővült. A lakosság tervei szerint ez az év végére megközelítheti a 400 ezret, vagyis az internethez hozzáférok aránya összességében meghaladhatja a 20 százalékot - áll a Webigen Rt. októberi jelentésében.
- NRC, TGI - életstílus kutatás- A hetente többször internetező magyar felnőttek több mint 78 százalékának van jogosítványa - derült ki a Net Research Center Kft. (NRC) és a TGI Magyarország közösen indított Visitor Lifestyle Research nevű felméréséből.
- Nem nőtt az internetezők száma- Dacára az ingyenes internet szolgáltatók tavaly év végi megjelenésének, 2000-ben sem nőtt számottevően a hazai internet felhasználók száma.
- Netsurvey - egyre több netező- A NetSurvey Internet-kutató Intézet legfrissebb, 2001. májusi adatai alapján megállapítható, hogy tovább emelkedett a magyarországi internetezok száma.
- Nőiesedő internet- A női internet használók szerepének erosödése komoly kihívást jelent az e-business cégeknek. Elemi érdekük, hogy olyan termékeket, szolgáltatásokat kínáljanak, olyan tartalmat fejlesszenek ki, amelyek jobban megfelelnek a nők elvárásainak.
- Online népesség: 420 millió- Nielsen//NetRatings 27 országban gyujtött adatai szerint 420 millió ember rendelkezik Internet hozzáféréssel.Ennek 40 százaléka Észak-Amerikából netezik, együttesen 27 százalék Európából, Közelet-Keletrol és Afrikából.
- Otthoni felhasználók száma 2001- Magyarországon jelenleg 210 ezer otthon csatlakozik az internethez - derül ki a Webigen Rt. és a GKI Gazdaságkutató Rt. közös kutatásából, s a felmérések szerint a közeljövőben további 150 ezer háztartás kapcsolódik a világhálóhoz.
- Rohamosan nő az új internetezok száma Európában- Az európai internetezok több mint egyharmada az elmúlt egy évben kezdte meg cyber-életét, sot, 20 százalékuk az elmúlt hat hónapban kapcsolódott be az internet világába - állítja az America Online Europe most megjelent tanulmányában.
- The Golden Age of the Web- Long ignored by traditional retailers and the online community, senior citizens are rapidly becoming the second-largest untapped customer base, after minorities.
- Továbbra sincs áttörés az e-kereskedelemben- Az uniós országok lakosságának csaknem fele használja többé-kevésbé rendszeresen az Internetet - derül ki az IDC piacelemző cég legfrissebb jelentéséből. A felhasználók jó ötöde, vagyis a teljes népesség mintegy 10 százaléka ráadásul rendszeresen vásárol is a világhálón. A netezők 29 százaléka heti 4 óránál többet tölt a számítógép előtt, ami 5 százalékpontos emelkedést jelent a tavaly ilyenkor mért 24 százalékos értékhez képest.
- Visitor Lifestyle Research 2001- A TGI Magyarország és a Net Research Center Internet Marketing Tanácsadó és Piackutató Kft. közösen végzett Visitor Lifestyle Research 2001 elnevezésu online kvantitatív látogatói életstílus felmérésében mintegy 70 magyar weblap vett részt.
- Visitor Lifestyle Research 2001- A TGI Magyarország és a Net Research Center piackutató Kft. 2001 február 12 és március 19-e között egy több mint 75 honlapot átfogó online kutatás keretén belül felmérte a hazai internetezok életstílus jellemzoit, médiahasználati- és fogyasztási- szokásait, továbbá demográfiai jellemzoit.
- Yankee Group Survey Shows 93% of PC Households Are Accessing the Internet- According to the Yankee Group's annual Technologically Advanced Family® (TAF®) Survey, 93% of households that own PCs now have Internet access. In addition, the top three uses for home PCs are: online services/Internet access (76%), games/entertainment (58%), and personal/household finances (30%). The online population is also becoming more experienced. Of PC owners who have Internet access, 83% have been online for over one year; 40% of those users have been online for between one and three years, and 43% have been online for over three years.
|
|
|
|